Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

„Aki huszonnyolc szóban mondja el azt, amit tíz szóban is megtehetne, az egyéb aljasságokra is képes” — tartja a szállóige. A régi rómaiak a bőbeszédűséget redundancia (’körkörösség’) néven az egyik legfőbb stílushibának tartották. Manapság a szószátyár embereknek beteges közléskényszert tulajdonítunk. A nyelv azonban mindenkin túltesz, mert mindig többet fejez ki, mint amennyi szükséges.

A szavak fölöslegesen hosszúak, mivel rövidebb formában is érthetőek lennének. Ezen alapulnak a szóalkotás egyes módjai: elvonás (tulajdonostulaj), összevonás (magánszektormaszek), rövidítés (római katolikusróm. kat.). A történeti nyelvészet egyébként is arról tanúskodik, hogy egy-egy hangzó lekopása nem nagy veszteség. Az olasz notaio ’közjegyző’, a portugál geral ’általános’ vagy a francia août ’augusztus’ (kiejtve [u]!) mind úgy jó, ahogy van, mert nem a latin notarius, generalis és augustus szavaknak kell megfelelniük, hanem a mai beszélőknek, ők viszont nem hiányolják a testesebb eredeti alakokat. A véghangzó szóban és immár a csetfórumokon is főleg a gyakori szavakról esik le (pl. mertmerme), hiszen az úgysem megy a megértés rovására. Szintén elősegíti a zsugorodást az azonos vagy hasonló szótag: köztársaságköztárság. Ugyanígy értelmetlen a hangbetoldás is. A francia y-a-t-il ’van-e’ [t]-je nem jelent semmit, csak a kiejtést könnyíti meg. Ez elfogadható indok egy nyelvtanuló számára, de a tudományban nem az, mert a francia máshol (pl. haïr ’gyűlöl’) eltűri egymás mellett az [a]-t és az [i]-t.

A francia y-a-t-il ’van-e’ [t]-je nem jelent semmit, csak a kiejtést könnyíti meg. Ez elfogadható indok egy nyelvtanuló számára, de a tudományban nem az, mert a francia máshol (pl. haïr ’gyűlöl’) eltűri egymás mellett az [a]-t és az [i]-t.

A helyesírás csak úgy hemzseg a redundanciától. Itt van mindjárt a nagybetű. Számos nyelv (pl. arab, japán, tibeti) „egyen méretű” betűket használ, ám ettől még mindenki tudja, hol kezdődik az új mondat. A német anyanyelvűek jól elkülönítik a tulajdonnevet a köznévtől, pedig az írásuk mindkettőt nagybetűvel jelöli. A magyar szóelemző írásmód ontja a fölösleges dolgokat, pl. a karddal betűkettőzésben. Ennek a kiejtése ugyanúgy [kardal], mint a kardal ’kórusmű’ szóé, mivel a magyar beszédben hosszú mássalhangzó mellé nem kerülhet még egy mássalhangzó. Az <n> betűnek nincs hírértéke az olyan szavakban, mint a fenséges, a hittanra és a rénszarvas, mert az [n] a köznyelvben kiesik a réshangok előtt. Az ’asztalitenisz’ hangalakja [pimpong], ezért a pingpong írásképben fölösleges az első <g>.

A toldalékváltozatok számát a szótő hangrendjével szokás indokolni: háromhoz, négyhez, öthöz. Más ragokból azonban csak két alak létezik (hárommalnéggyel = öttel), vagy egy (háromkor = négykor = ötkor, nem *négyker, *ötkör). Ha a nyelv ennyivel is beéri, akkor máshol szükségtelen lenne három toldalékot működtetnie. Okafogyott az ikes ragozás, mert az eredeti jelentése elhomályosult, sok „sima” ige pedig ikessé vált, így a lakik lehetne *lak is (vö. rak). Nyugodtan mellőzhető lenne a felsőfokú melléknév -bb jele (pl. legnagyobb), hiszen a leg- egyedül is ugyanazt fejezi ki (vö. legszélső).

A mondatok szerkezetében ugyancsak sok a fölösleg. A határozott névelőnek elvileg semmi keresnivalója a már önmagában határozott mutató névmás után: ez a könyv (vö. német dieses Buch, nem *dieses das Buch). A nyelvek különbözőképpen adagolják a redundanciát. Az angol She was a beautiful woman ’Szép nő volt’ csak a személyes névmáson jelzi a nemet, a francia Elle était une belle femme a névelőn és a melléknéven is, míg a névelőt nem ismerő orosz a múlt idejű igealakon is: Она была красивая женщина. (Mellesleg ha már van egy nőnemű névmás, minek a mondat végére a ?)

Van, aki lázong a 'de viszont' ellen, magát a nyelvet sosem zavarta a jelentésazonosság; akkor sem, amikor létrejött az 'ámde' meg az 'éspedig'.

A szójelentésben könnyű felfedezni a fölösleget, de nehéz lenne meghatározni, hogy igazában mi is funkciótlan. A fenyőfa utótagja szükségtelen: ki ne tudná, hogy a fenyő egy fafajta? Ezért is lehet egyszerűen fenyő néven emlegetni. De akkor mi akadályozza meg, hogy a parafa létezzen *para formában is? Nem az, hogy hangzásra megegyezik a paranoia bizalmas nyelvi megfelelőjével. Különben az ilyen párbeszédekre sem volna mód: Képzeld, a János komcsi. (’kommunista’) ~ Ez most komcsi? (’komoly’) Azzal sem érvelhetünk, hogy a parafa Magyarországon nem őshonos, mert nálunk bambuszfa sem terem, mégis jó önmagában a bambusz. Bár van, aki lázong a de viszont ellen, magát a nyelvet sosem zavarta a jelentésazonosság; akkor sem, amikor létrejött az ámde meg az éspedig. Olyan is akad, aki igekötőket minősít fölöslegesnek (bebiztosít, megszponzorál, kipostáz), holott így kiválóan meg lehet különböztetni a folyamatos és a befejezett igeszemléletet: Az igazgató több száz beruházást szponzorált. ~ Az igazgató megszponzorálta a beruházást.

A leggyakoribb kifogás a jövevényszavakat éri. „A tradíció fölösleges, mert ott van rá a hagyomány.” Ha az a baj, hogy a rokonértelműség miatt a nyelv két főnevet is fenntart egy helyett, akkor üldözendő a szalad is, mert ott van a fut. Persze az ilyen beszélőket az idegen eredet zavarja, ugyanakkor szerintük szükséges a rádió, a bézs és a lobbizik, „mert ezekre nincs igazán jó magyar szó”. Ahogy mondani szokás: ez ebben a formában nem igaz. Példaszavainknak nagyon is van magyar megfelelőjük. Az első összetételi előtagként lehet hang- (pl. hangjáték ’rádiójáték’), a második a szín hordozójától függően világosbarna, a harmadik a stílus szerint kilincsel, nyalizik, körbeudvarol stb.

Ha már az utóbbi két bekezdésben átcsúsztunk a nyelvhasználat területére, befejezésül állapítsuk meg, hogy minél hosszabb egy nyelvi elemsor, annál kevésbé kell végigmondani, hiszen hiányosan is érthető, és legalább nem kell annyiszor egymás szavába vágnunk. Különösen igaz ez a szólásokra és a közhelyekre. Ha valaki így szól: Tudod, a Gyurival az a gond, hogy más szemében a szálkát…, a hallgató gondolatban befejezi a mondatot.

A redundancia végső soron abból adódik, hogy a beszédet háttérzaj nehezíti, a hallgató elkalandozik, az írás elmosódik, az olvasó félreért valamit stb. A nyelv tehát csupán igyekszik felkészülni minden ilyen eshetőségre. Néha túlzásokba esik, mint az a férfi, aki a derékszíjhoz nadrágtartót is felvesz, de hát ez van, ezt kell…

A szerző szakfordító-tolmács, nyelvtanár, főállásban az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda lektora és az ELTE BTK nyelvész doktorjelöltje.

Hozzászólás (Facebookkal)

Kezdő szinttől bármilyen típusú és szintű nyelvvizsgára, érettségire, üzleti és állásinterjúkra,...
Qui va encore nous faire croire que le livre est mort, tué par internet? Rassurez-vous, le livre...
Voil à une sortie quelque peu inédite p our clore cette saison musicale: l 'épreuve publique de...
Hat nagyszínpadi bemutatót tervez a 2018/2019-as évadban a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ), köztük...
Május 16-án Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete az Akadémiai Pálmarend lovagi...
Középiskolás és leendő egyetemista diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC)...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó