Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Szerzônk a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora az alábbiakban vizsgálja meg a nacionalizmus és a demokrácia szerepét e három entitás esetében külön-külön és összehasonlításban.

Fichte és Herder óta a nemzetállam eszméjét a kozmopolitizmussal állítják szembe. Az államot terméketlen konstrukciónak tekintik, ha nem elnyomó, ha nem szolgál egy nemzet politikai gyûjtômedencéjeként.

Kanada, melyet két nép politikai egységeként alapítottak 1867-ben, eredendôen két különféle elvet jelenített meg. Tagadta mindkét nép külön államiságát, de egyesítette ôket egy keretben. Kanada új politikai nemzetet hozott létre, és elvetette a faji nemzet megalakításának eszméjét. Ebben kifejezôdött valami a polgári állam eszméjébôl, ami egyetemes szellemiségében és abban mutatkozott meg, hogy két-nemzeti volt kezdetben, de az idô múlásával többnemzetiségûvé vált.. W. L. Morton értékelése szerint Kanada nem az egyformaságot, hanem a különbözôséget támogatja, ahol a társadalom elôbbrevaló, mint az állam.

Kanada elismerte azonban az etnikai nacionalizmus törvényességét is: a sajátos nyelvet és vallást, a szûkebb szülôföld és a hozzá kapcsolódó történelem szeretetét. Québecet közösségi kötelékeinek büszkesége tölti el. Az etnikai nacionalizmus tehát a polgári nacionalizmusnál erôteljesebben táplálkozik az érzelmekbôl, és mélyen gyökerezik a népben.

Pierre Elliott Trudeau volt miniszterelnök szerint Québec túl sok helyi francia nacionalizmust mutat, és elveti a népeket és kisebbségeket megilletô önrendelkezés jogát. Vele ellentétben a polgári nacionalizmus, mely az egyenlô polgári jogokon és a kulturális sokféleségen alapul, volt az az út, mely megteremtette a toleranciát, polgárságot és szabadságot Kanadában. A nemzeti szabadság keresése, ahogy attól már a 19. században is tartottak, sosem volt a mindenki számára elérhetô személyes szabadságjogok garanciája.

Québecben a tartományi apparátus a francia-kanadai nemzetet szolgálta. A történelmi, franciául beszélô, katolikus québeci közösség összetartozó nemzetet alkotott, melynek jóléte az egyházhoz és az államhoz kötôdött. Québec, miután az angolok meghódították, egy jelentôs, városias, anglofón népesség otthona lett, illetve késôbb több, különféle etnikai kisebbségé. Québec dilemmáját azóta a demokrácia és a nacionalizmus ikerelve jelenti.

Izrael állam mint zsidó nemzeti entitás megteremtése egyfelôl egy bibliai jogon alapult, másfelôl a nemzetközi elismerésen és az önrendelkezés jogán. Ez a nemzetállam a politikai letéteményese volt egy olyan sajátságos és egyedülálló népnek, amelynek tagjait az a vallási és ideológiai étosz tartja össze, mely elválaszthatatlan ettôl a zsidó és cionista nemzettôl.

Mégis Izrael valójában egy kétnemzetiségû népesség otthona, mivel az arabok, akiknek legtöbbje mohamedán vallású, etnikailag is elkülönülnek. Az izraeli állam kikiáltásakor, 1948. május 14-én nyíltan számításba vették ezeket a különbözôségeket, és “teljes és egyenlô polgárjogot" biztosítottak mindenkinek, az arabokat is beleértve. Ahogy Québecben, itt is ugyanaz a dilemma: egy sajátságos nemzeti közösség jogai mellé helyezôdnek a személyes állampolgári jogok.

Kanada politikai józanságát mutatja az, ahogy az angol–francia rivalizálást és feszültséget próbálja enyhíteni. A föderalizmus jelenti a szerkezeti megoldást, a kettôs kultúra a hivatalos szlogen, és az egyetemes polgári állam a nemzeti alapelv. Az angol-kanadai azonban jobban otthon érzi magát Kanadában, mint a francia-kanadai, aki Québecbôl származik.

Izrael mint kétnemzetiségû állam még kevésbé megnyugtató megoldást ad az arab közössége számára. Van némi ellenállás Kanadában, hogy elismerje Québecet mint “különálló társadalmat” (distinct society), vagy hogy Québecnek alkotmányos vétót adjon. Mindamellett Kanada földrajzi kiterjedése és a történelmi angol–francia együttmûködés olyan hathatós tényezôk, melyek jó politikai alapot jelentenek.

Izraelben azonban, ahol az arab polgárok palesztinoknak nevezik magukat, az ország kétnemzetiségi jellegének elismerése végül is belülrôl ásná alá Izraelt. Izraelnek se a szükséges földrajzi, se a történelmi feltételei se pedig közös vallási és kulturális hagyományai nincsenek meg arra, hogy toleránsan fel tudja dolgozni az arab közösségnek mint "különálló társadalom"-nak alkotmányos elismerését.

A társadalmi szegmentálódás esetei és jelentôs politikai kötôdések színezik Izrael társadalomképét. 1948 óta az arab kisebbség aránya jelentôsen nôtt, ami elôsegíti a szervezett cselekvést és az ideológiai önmeghatározást. Az iszlám fundamentalizmus is lökést adott az utóbbi idôben az izraeli arab panaszkodásnak. Ma már a PFSZ-szel és az államiság követelésével való teljes azonosulás alapvetô kiindulópont. Izrael arab polgárai tehát lelkileg és politikailag már "kiváltak" Izraelbôl, és az állam iránti lojalitásuk igencsak bizonytalan. A francia québeciek Kanadához fizôdô lojalitása azonban nem kérdôjelezôdik meg.

A franciák Kanadában és az izraeli arabok egyformán ôshonos gyökerekkel, kisebbségi státusszal és önrendelkezési törekvésekkel bírnak. Azonban a kisebbségi sérelmek hangoztatása ügyesen használhatja ki a demokrácia elvét és gyakorlatát arra, hogy korlátozza a többségi csoport hatalmát. És itt végzôdik az analógia a franciák és az arabok között!

Izrael és Québec kisnépi nacionalizmust képvisel a politikában. Izraelben az arab közösség kb. a népesség 20%-át adja, és szavazata nagyon fontossá vált az országos választásokon.

A modern zsidó nacionalizmus cionista formájában a zsidó nép akaratát testesíti meg arra, hogy zsidó többséget alkotva beteljesítse történelmi sorsát. A polgári politika Izraelben azonban demokráciát teremtett, s ezáltal módosítja a zsidó nacionalizmust. Az arab kisebbség a mérleget a bal- vagy jobboldal felé tudja kimozdítani, és így olyan zsidó–arab koalíciót hoz létre, mely egy sajátosan zsidó többséget adott esetben kisebbséggé tud változtatni. A választási statisztikák 1992-tôl kezdôdôen ezt erôsítik meg. Az 1996-os választás a zsidó oldalon mégis a nacionalista és vallási pártoknak kedvezett.

A québeci népszavazáson 1995. október 30-án a szuverenitás kérdésében csak egy kis többség, 50,6% szavazott "nem"-mel, míg 49,4% "igen"-nel. Ez a vékony többség, mely Québec elszakadása ellen voksolt, nem a frankofón többségen alapult, hanem a québeci anglofónok és az etnikai kisebbségek szavazatain. A franciául beszélôk kb. 60%-a a szuverenitás mellett voksolt, de akaratukat meghiúsította a francia, angol és etnikai kisebbséghez tartozók koalíciója. Gyôzött tehát a demokrácia a nacionalizmus felett.

Québecben az angol kisebbséget érzelmileg és materiálisan mindig kárpótolta az a tény, hogy részét képezik az észak-amerikai angolszász többségi társadalomnak és kultúrának. Hasonlóképpen, az izraeli arab közösség is felismerte, hogy része az ôt körülvevô arab világnak. Ez tartja bennük a reményt, hogy Izrael elôbb-utóbb engedni fog a helyi erôegyensúly demográfiai és katonai diktátumának.

A galileai arabok teljes egyenlôségük jegyében a zsidó étosz és az államapparátus megszüntetését követelik. Szerintük a polgári demokrácia csak akkor lehet hiteles, ha Izrael nem lesz többé a “zsidó nép állama”, hanem “minden állampolgár államá”-vá válik. Ezáltal Izrael megszûnne Izrael lenni, és hivatalosan is kétnemzetiségû állammá alakulna, sôt talán elôbb vagy utóbb egy arab Palesztina része lenne.

A jelenlegi államok politikájában a modern nacionalizmus és a modern demokrácia hatalmas erôt képvisel. A nacionalizmus közösségi megerôsítést ad az asszimiláció elkerülése érdekében. A demokrácia viszont alkalmazkodást, együttélést kíván meg a befelé fordulás helyett.

A történelem bebizonyította, hogy a vegyes nemzetiségi társadalmakban a teljes demokrácia vagy legalábbis a különbözô csoportok kölcsönös toleranciájának formális mechanizmusa a nacionalizmus feléledésével járhat. Ezt látjuk ma Franciaországban a bevándorló mohamedán lakossággal szemben.

Az etnikai nacionalizmus mély és valós emberi vágyakat jelenít meg. A nemzetállam elképzelése jelentéssel bíró és fölemelô elgondolás azon kis népek számára, mint amilyen Izrael zsidósága vagy a québeci francia közösség. Emiatt nem egyeznek bele többé a québeci franciák, hogy kisebbségként legyenek jelen továbbra is Kanadában.

De nem lehet tagadni, hogy a francia nyelvért folytatott harcuk Észak-Amerikában a gyengék és kevesek hôsies küzdelme az erôsek és hatalmasok ellen. Hasonló Izrael törekvése a héber nyelvért az arab és az angol mint általános köznyelv ellen.

Mindez azonban nem teszi Izrael és Québec helyzetét azonossá. A québecieknek van hazájuk, még ha nincs is szuverén államuk. Megôrízték nemzeti azonosságukat, és elértek bizonyos önrendelkezést az államon belül. A zsidó népnek azonban nem lenne hazája a szuverén Izrael állam nélkül.

(Nisan, Mordechai: Nationalism and Democracy in Canada, Québec, and Israel: Definitions and Dilemmas.= Canadian Review of Studies in Nationalism, 25.vol. 1999. 1–2 no.1–6.p.)

Kincses Ágnes

Au lendemain de la Guerre, une célèbrité aurait, paraît-il, déclaré: ”J´aime tellement l´Allemagne...
Les mélomanes et amateurs d ´ opéras le savent bien: la turquerie fut un genre tr è s en vogue en...
Comme l ´ on sait, le Trois septembre marque l ´ anniversaire de la déclaration de guerre à l ´...
Pour terminer l´été en beauté et célébrer ensemble les premiers beaux jours de l´automne, rien de...
Le phénomène est bien connu, quitte à en devenir un lieu commun: déserté par ses habitants, Paris...
Lors d’une visite chez des amis Hongrois durant l’été 1968, nous décidâmes de faire un grand...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó