Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A párizsi Hachette Könyvkiadó útikalauza (Budapest, Hongrie, Guide du Routard 2013‒2014) háromszáz sűrű oldalon mutatja be szép hazánkat. A nem kis erőfeszítést igénylő munkát örömmel nyugtázza a magyar olvasó ‒ legalábbis addig, amíg az Emberek, kultúra, környezet című rövid eszmefuttatásra rá nem akad.

Ebben a húszoldalas miniesszében a hangsúly érthető okokból napjaink Magyarországára tevődik. Egy kicsit meglepődünk, hogy Kádár János után az első név szerint szereplő Gyurcsány Ferenc. A francia turista nem tudja meg, hogy 1956 és 2004 között is történt nálunk valami. Befejezésül: a 2010-es választásokon egy »jobboldali, antiglobalizációs koalíció« elsöprő győzelmet arat.

Következik az Orbán Viktor személyéről szóló fejezet, ami hosszabb, mint a világháborútól 2010-ig terjedő hat évtized. »Önkényuralomba sodródás!« ‒ áll a bekezdés élén, ami a magyar miniszterelnököt tréfásan »Viktátornak«, majd Alfred Jarry nevetséges zsebdiktátora nyomán Übü királynak nevezi.

Felsorolja ezután mindazt, amivel ma Nyugaton vádolni szokás a renitenskedő Fideszt. Olyan apró csemegékkel fűszerezve, mint az, hogy az újalkotmány szerint a mai szocialista ellenzék valamennyi pártja »bűnszövetkezet«, és a katolikus egyház »uralja« a magyar közoktatást. No meg, hogy az antifasiszta mártírokról elnevezett utcákat hazánkban átkeresztelik. Lásd még: még az amerikai elnök, Franklin D. Roosevelttől is elvették a nevét viselő közteret...

Még egy apróság: a fajkutyák gazdáit csak akkor adóztatja meg az Orbán-kormány, ha a fajuk nem magyar, hanem idegen! Íme, mire képes az idegengyűlölet!

Ilyen körülmények között ‒ összegez ez a jól tájékozott útikönyv ‒ a magyarországi kisebbségek állandó rettegésben élnek. Egyre többen kérnek menekültjogot Nyugaton.

Hát csak így. Nem árt, ha tudjuk, hogy a hazánkba látogató francia turista mit hoz a tarsolyában ‒ ha ugyan idemerészkedik! Bienvenu en Hongrie!

(Forrás: Magyar Napló, 2014. március, szerző: Ferdinandy György)

Trois bonnes raisons de nous rendre à ce concert.
Több mint negyven francia közéleti személyiség írta alá azt a felhívást, amelyben a Pakisztánban...
Az album címe « Effet miroir », azaz Tüköreffektus. Klipek a kattintás után.
Egy 1990-es években játszódó kamaszkori fejlődésregény, Nicolas Mathieu Leurs enfants apres eux...
A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és...
A franciaországi zsidó szervezetek tanácsát (CRIF) megdöbbentette, hogy Emmanuel Macron államfő...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó