Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Három világnyelv árnyékában

Az Európai Unió egyik legkisebb állama - Luxemburg - büszke arra, hogy érettségizett állampolgárai három világnyelvet beszélnek az anyanyelvük mellett. Igen - a luxemburgi élõ nyelv, és mintegy 200 ezren beszélik. Az említett világnyelvek pedig nem mások, mint az angol, a német és a francia. A Népszabadság Online levelezõje arra kereste a választ, hogy mit ér ez a kincs, ha luxemburgi?

Akár Luxemburgból is érkezhetett volna az a turista, aki a szakállas vicc szerint a budapesti Parlament elõtt három nyelven is hiába próbál tudakozódni a magyar rendõröknél. Sóhajtozik is az egyik egyenruhás, hogy bár õk is beszélnének akár csak egy idegen nyelven is, mire a másik megnyugtatja, hogy a kedves vendég hármat is tud, mégis mire ment vele?! Az iménti viccel évtizedekig takargattuk hiányos nyelvismeretünket. Egy felmérés szerint Magyarországon ugyanis a lakosság töredéke beszél csak akár egy idegen nyelvet. Ennek ellenére világszerte ismertek és elismertek a magyarországi egyetemek, nem is beszélve az onnan kikerült "szürkeállományról".

A belga-francia Ardennek és a Németországgal közös határfolyó, a Moselle közé beékelõdött 440 ezer lakosú Luxemburgi Nagyhercegség sajátos lingvisztikai helyzetben van. Mivel nyelvüket a világon csak mintegy 200 ezren bírják, és az ország lakosságának 40 százaléka külföldi, egyértelmûen adódik, hogy meg kell tanulniuk a környezõ országok nyelvét. Mivel a gyermekkorban elsajátított idegen nyelvek egészen más módon alakítják az agy ilyetén mûködését, ezért a harmadik, sõt negyedik nyelv megtanulása már nem okoz problémát. Ez az egyik pillére a luxemburgi oktatási rendszernek, igaz, az ezt - is - szabályozó oktatási törvény közel száz éves.

A luxemburgi nebulók 6 éves korban kezdik az iskolát, és az oktatás németül folyik.

Anyanyelvüket, a luxemburgit, csak heti egy órában tanulják. Ennek oka, hogy az leginkább beszélt nyelv, szótára és nyelvtana csak az elmúlt másfél évtizedben létezik. A hasonlóság azonban annyira nagy - a számtalan német TV-csatorna pedig korán a készülék elé ragasztja a gyerekeket -, hogy a látszólag idegen nyelv elsajátítása nem jelent nagy kihívást. Az általános iskola második osztályában már belép a francia, amelyet harmadik osztálytól heti 5 - késõbb még több - órában tanítanak.

A középiskola a hetedik osztállyal indul. Szakközépiskola esetén a számozás felfelé, gimnázium esetében lefelé folytatódik, azaz az érettségire készülõ gimnazista "ismét" elsõs. A gimnázium hetedik osztályában a matematikát franciául kezdik oktatni, hatodikban belép az angol nyelv, így a három világnyelv óraszáma meghaladja a 30 százalékot. Negyediktõl valamennyi tantárgy oktatása franciául folyik - természetesen a német és az angol kivételével. Ezzel nyitva áll az út Németország, Ausztria, Franciaország, Belgium, Anglia és az USA egyetemei felé (a luxemburgi egyetem felállítása csak a közelmúltban kezdõdött el, a mai napig gyakorlatilag csak az elsõ két megalapozó év volt elérhetõ).

Irigylésre méltó eredmény - mondhatnánk. Nem beszélve arról a nem elhanyagolható magabiztosságról, ahogyan ezek az emberek - már gyerekkorban - váltogatni tudják a nyelveket egy nemzetközi közösségben anélkül, hogy egyszer is megbotlana a nyelvük.

Ennyire szép-e azonban a valóság? - merül fel a kérdés. Visszaüt-e máshol ez a nyelvi dominancia? A válasz egyértelmû igen. A heti 30 órás tanterv megmaradó kétharmadán osztozik valamennyi természettudományi és a minimális készségfejlesztõ óra. Így képzelhetõ el, hogy az egy árva testnevelési óra nem képez világhírû sportolókat, és a nyelvi tagozaton végzõ diákok mindössze 1 év és egy trimeszter fizikát és kémiát hallgatnak. Ezzel szemben a 13 éves képzést szinte végig kíséri a heti 2 órában (korábban 3 órában) oktatott valláselmélet - amelyhez alternatívaként csak néhány éve csatlakozott a morál.

Komolyabb lehetõségek hiányában a luxemburgi gyerekeket ritkán viszik színházba és múzeumba, és mivel a világirodalmat eredetiben olvassák (micsoda elõny az egyik oldalon!), az orosz klasszikusok teljes homályban maradnak. Nem kötelezõek az osztálykirándulások, igaz, az ambíciózusabb tanárok "egyetlen" lehetõsége a külföldi utaztatás. Valamennyi területen szomorú eredményeket hozott az OECD által készített úgynevezett PISA-tanulmány elsõ és második felmérése is. A luxemburgi Oktatási Minisztérium jelentése (2003/2004-es tanév) szerint a pótvizsgára, illetve évismétlésre kötelezett tanulók aránya rosszabb az EU-átlagnál. Az általános iskolában a gyerekek 5 százaléka járja legalább egyszer újra az évet (Németországban ez az arány 1,6 százalék), a gimnáziumban ez a szám 8,2 százalék, szakközépiskolában pedig 18,2 százalék. Az évismétlõk nagyobb eséllyel maradnak ki végleg a képzésbõl.

Jelen írásnak nem célja sem messzemenõ következtetések levonása, sem ítélkezni egy ország oktatási rendszere felett. Elmondható azonban, hogy Luxemburg nem tudja oly mértékben kamatoztatni hihetetlen nyelvi elõnyeit, mint azt tehetné, tennie kellene. Nem véletlen, hogy az ország kevés neves politikust, kiemelkedõ tudóst, illetve élsportolót adott a világnak. Az Európai Unió nagyobb városainak szuvenír boltjaiban kapható képeslapok, alátétek, kötények és plakátok - amelyek a perfekt európaiak "jellemzõit" karikírozzák ki - nem véletlenül ábrázolják rivaldafényben a "híres, mint a luxemburgi"-t.
Földes György (Luxemburg)

Vita a luxemburgi oktatásról - megjegyzések Földes György cikkéhez

November 8-án közöltük a "Három világnyelv árnyékában" címû írást Földes György, a NOL Luxemburgban élõ levelezõje tollából. Simon Balázs, aki ugyancsak Luxemburgban él, vitatja Földes György néhány állítását. Földes György viszontválaszával együtt közöljük a vita folytatását.

Tisztelt Szerkesztõség!

November 8-i számukban jelent meg Földes György érdekes információkban gazdag cikke a luxemburgi nyelvoktatásról "Három világnyelv árnyékában" címmel. Nagy kár, hogy a szerzõ cikke második felében arra a következtetésre jut, hogy a sok nyelv magas szintû tudása "visszaüt". Ez a nézet nem sok jót ígér egy olyan kis, nyelvileg elszigetelt országban, mint Magyarország, mert kényelmes igazolást adhat ahhoz, hogy az idegen nyelvek oktatása és tudása azon a szánalmasan alacsony szinten maradjon, ahol most található. Mintegy másfél éve Luxemburgban élek, és úgy gondolom, a luxemburgi oktatási rendszer nyelvoktatási hagyományai a diákok idejének sokkal hasznosabb és értelmesebb kihasználását biztosítják, mint a magyar oktatási rendszer, úgyhogy vitatkoznék a szerzõvel.

A szerzõ az intenzív nyelvoktatás hátrányaként elõször azt hozza fel, hogy az a természettudományoktól, a testneveléstõl és a készségfejlesztéstõl veszi el az idõt. Mérlegelés kérdése, hogy ki mit tart hasznosabbnak: a magas szintû nyelvtudást egyrészrõl, vagy mondjuk a mitokondrium mibenlétének ismeretét, netán egy olimpiai aranyérmet másrészrõl. Nekem nincs kétségem arról, hogy egy ország boldogulását sokkal jobban elõsegíti az idegen nyelvek luxemburgi, rendkívül magas szintû általános oktatása, mint azon iskolai természettudományos ismeretek általános elsajátíttatása, amelyekkel a magyar iskolai tananyag többet nyújt a luxemburgi kémia-, biológia- vagy fizikatanításnál, és amelyek az iskolából kikerülõk elsöprõ többségénél az érettségi után - felhasználhatóság hiányában - tökéletes feledésbe merülnek. Nyilvánvalónak tûnik számomra az is, hogy nincs olyan ember, aki a testmozgást az iskolai testnevelésórán szeretné meg, és építené be az életébe. Erre kiváló példa Luxemburg, ahol a számos magas színvonalú sportlétesítmény nagy kihasználtsággal mûködik, és a kocogók mindennapi látvány a zöldterületeken, szemben Magyarországgal, amely - iskolai testnevelésórák ide vagy oda - élsportolókkal talán büszkélkedhet, de lakosainak sportszeretõ, egészséges életmódjával aligha. Hasonló a véleményem az iskolai készségfejlesztés hatékonyságáról.

A szerzõ további érveinek komolyságával kapcsolatban erõsek a kételyeim. Hogyan illeszkedik a gondolatmenetébe az, hogy "komolyabb lehetõségek hiányában a luxemburgi gyerekeket ritkán viszik színházba és múzeumba"? Ha jól értem, a szerzõ szerint Luxemburgban nincsenek "komolyabb [kulturális] lehetõségek". Luxemburg igen kis ország; méretében és lakosságszámában kb. akkora, mint egy magyar megye. Ehhez képest - én másfél éve itt élve úgy érzékelem - kifejezetten gazdag kulturális élete van. Na, de mi köze van az adott kulturális lehetõségeknek az intenzív nyelvoktatáshoz? Elképzelhetõ, hogy a szerzõ valójában nem is a lehetõségekrõl, hanem megint a rendelkezésre álló idõrõl ír: ismét azt rója fel a nyelvoktatásnak, nyelvtanulásnak, hogy elveszi az idõt valamitõl, ezúttal a kulturális élettõl. De miért éppen a kulturális élettõl venné el? Mibõl gondolja a szerzõ, hogy a legtöbb luxemburgi (gyerek) nem tévénézéssel, számítógépes játékokkal vagy akár gépkocsik felgyújtásával töltené azt az idõt, amelyet mintegy elpocsékol a nyelvtanulásra. A színházba és múzeumba járás Magyarországon sem tantárgy, hanem a szülõk, vagy jobb esetben akár a tanárok viszik a gyerekeket ezekre a programokra a tanrenden kívül, azok szabadidejében. Ennek Luxemburgban sincs semmi akadálya, hacsaknem a kulturális lehetõségek állítólagos "hiánya", amelyrõl azonban nem állítható, hogy az intenzív nyelvoktatás következménye lenne.

A következõ érv szerint "mivel [a luxemburgiak] a világirodalmat eredetiben olvassák [...], az orosz klasszikusok teljes homályban maradnak [számukra]". Ha ez megnyugtatja a szerzõt (legalább az intenzív nyelvoktatás képzelt hátrányai tekintetében), akkor tájékoztatom: az orosz klasszikusok tökéletesen ismeretlenek egy átlagos francia vagy angol elõtt is. De nem azért, mintha egy átlagos francia vagy angol csak megközelítõen is annyi idegen nyelvet beszélne, és olyan szinten, mint egy átlagos luxemburgi. Hanem egyszerûen azért, mert egyes nyugat-európai oktatási rendszerek jóval kevésbé tartják fontosnak az orosz irodalmat, mint a mienk. Abból ugyanis, hogy valaki csak az anyanyelvét ismeri, vagy legfeljebb egy idegen nyelven pötyög még el valamennyire, nem következik, hogy széleskörû lenne az irodalmi mûveltsége. Abból pedig, hogy valaki eredetiben olvashatja a világirodalmat, nem következik, hogy nem olvas az általa nem ismert nyelvekrõl fordított mûveket. Vagy (visszatérve a szerzõ elõzõ felvetéséhez): abból, hogy valaki nyelveket beszél, nem következik, hogy nem jár színházba és múzeumba.

A PISA-tanulmányokra utalás nem vitatható, mert nem tartalmaz konkrétumot. Az pedig, hogy a pótvizsgára, illetve évismétlésre kötelezett tanulók aránya mekkora, nyilván a megkövetelt ismeretszinttõl is függ.

A szerzõ szerint Luxemburg kevés neves politikust, kiemelkedõ tudóst, élsportolót adott a világnak. Egy ugyanilyen lakosságszámú átlagos magyar megye vajon hány neves politikust, kiemelkedõ tudóst, élsportolót adott a világnak? És még ha helytálló lenne is, hogy kevesebb az "egy fõre esõ" híres luxemburgi, mint mondjuk híres magyar (amit kétlek): mit számít ez annak fényében, hogy egy átlagos luxemburgi három-négy világnyelven beszél folyékonyan és hibátlanul, továbbá - ettõl nem függetlenül - jólétben és nyugalomban él. Elég meglepõ Európa leggazdagabb országáról, egyik pénzügyi központjáról, számos európai intézmény székhelyérõl egy magyar napilapban azt írni, hogy az "nem tudja oly mértékben kamatoztatni hihetetlen nyelvi elõnyeit, mint azt tehetné, tennie kellene". Mégis hogyan tudná ennél jobban kamatoztatni? Élsportolókat kellene nevelnie?

Képzeljük el, hogy egy grönlandi lapban az jelenik meg, hogy: 1) Magyarországon nyaranta hihetetlen meleg van, és található az országban egy Balaton nevû gyönyörû nagy tó is. 2) Kár, hogy a magyarok nem tudják kihasználni ezeket a kedvezõ adottságokat. 3) Azok egyébként is visszaütnek, mert a nagy meleg miatt nincsenek például fókák, így nincs fókazsírtermelés sem. Földes György cikke körülbelül ilyen.

Provinciális tévedés azt hinni, hogy miközben a felmérések szerint Magyarországon "a lakosság töredéke beszél csak akár egy idegen nyelvet", elégedettek lehetünk magunkkal, hiszen "világszerte ismertek és elismertek a magyarországi egyetemek, nem is beszélve az onnan kikerült »szürkeállományról«." A "világszerte ismert és elismert" magyar egyetemek a magyar puszta délibábjához hasonlatosak. De még ha vannak is ilyenek, az anyagi feltételek hiányában nem sokáig fognak megmaradni. Nem is beszélve az onnan kikerült "szürkeállományról", amely folyamatosan vándorol el az országból, mert máshol jobb anyagi feltételeket talál az életéhez és a munkájához. Az anyagi feltételeket Magyarország a versenyképessége javításával tudná csak biztosítani, aminek viszont fontos alkotóeleme a lakosság - elsõsorban a munkaerõ - nyelvtudása. Ebben - nehezen utolérhetõ - példát vehetnénk Luxemburgról.
Üdvözlettel, Simon Balázs Luxemburg

Vita a luxemburgi oktatásról - Válasz Simon Balázsnak

November 8-án közöltük a "Három világnyelv árnyékában" címû írást Földes György, a NOL Luxemburgban élõ levelezõje tollából. Simon Balázs, aki ugyancsak Luxemburgban él, vitatja Földes György néhány állítását. Földes György alább olvasható viszontválaszával együtt közöltük hozzászólását.

Kedves Simon Balázs!

Nagy érdeklõdéssel olvastam a „Három világnyelv árnyékában” c. cikkemre írott kritikáját. Engedje meg, hogy ezúton reagáljak hozzáfûzött soraira.

A Grönland-Balaton-fókazsír hasonlat – bár igazán szellemes – azt sugallja, hogy Ön félreértette a lényeget. Én ugyanis azt állítom, hogy amennyiben a vitorlások és motorcsónakok ellepik a magyar tengert, abban nem marad hely a fürdõzõknek.

Alapvetõ dolog annak tisztázása, hogy mi az iskola célja. Szerintem a tudás alapú társadalom megteremtése. Egy olyan oktatási rendszerben, ahol a nyelvtanítás – nem nyelviskoláról lévén szó – az általános iskolában közel felét, gimnáziumban pedig egy harmadát teszi ki a kötelezõ óraszámnak, a tanulóknak nem áll módjukban a természettudományos tantárgyak – még csak alapfokú – megismerése (sem). A luxemburgi rendszer „elfogadja” hogy ezen tantárgyak oktatása akár a minimális tudást sem adja meg (nyelvi osztály), azonban megköveteli a természettudományos osztálytól, hogy három nyelven (heti 9 órában) tanuljanak irodalomtörténetet. Egyetemi tanár apósom mondta volt: „Nem érdemli meg a világítást az, aki nem tudja az elektromosság alapjait”.

A luxemburgi nebuló a 6. osztályos általános iskolában szinte csak nyelveket tanul (német, francia). Abban az országban, ahol a külföldiek aránya 40%, szinte esélytelen a bekapcsolódásra az, aki olyan helyrõl érkezik, ahol ezek közül – jobb esetben - csak az egyik az anyanyelve. A 25%-ot kitevõ portugál lakosság gyermekei szinte teljesen esélytelenek a gimnáziumi továbbtanulásra, oly mértékben sújtja õket az anyanyelvüktõl annyira idegen német nyelv.

A Magyarországgal minden tekintetben összemérhetõ Hollandiában, illetve valamennyi skandináv országban próbáljunk meg angolul tájékozódni az utcaseprõnél (saját példa); tökéletesen eligazít bennünket. A PISA-tesztek eredményei is azt mutatják, hogy az északi országok messze megelõzik a sereghajtók között kullogó Luxemburgot.

A gimnázium alternatívája az a szakközépiskola, ahol (választhatóan) elegendõ a német vagy a francia nyelv elsajátítása, ahonnan viszont – a magyarországi gyakorlattal ellentétben – minimális az egyetemi továbbtanulás esélye. Ezzel szemben a gimnáziumba járók nem látnak „gyakorlati foglalkozás” órát, nem tudnak kerékpárt szerelni, és fogalmuk sincs a soros, illetve párhuzamos kapcsolásról – ha nyelvi osztályban végeznek.

Luxemburgban az általános iskolában nincs énekóra, szolfézs; a gyerekek – ha a szülõ elviszi esetleg egy másik faluba/városba a csemetéjét – különórán sajátíthatja csak el a hangjegy-tudományt. A gimnáziumi énekóra két évre korlátozódik, és teljesen kimarad a zenetörténet. Az én fiamék például két évig furulyázni tanultak. Emlékeim szerint mi Magyarországon 12 évig jártunk énekórára.

Félreérthetõ volt – talán - a kultúráról kifejtett nézetem. Természetesen akadnak a nagyhercegségben is magasabb színvonalú események, mégis azt kell mondanom, hogy egy-egy koncert inkább társadalmi esemény, mint a széles tömegek érdeklõdésének középpontja.

Fenntartom azonban azon véleményemet, hogy az iskolának igenis feladata a kultúra megszerettetése, amelynek eszköze a múzeum- és színházlátogatás. 2006-ban Magyarország és Luxemburg két helyszínen, közösen – idõben eltolva – rendezi meg a Zsigmond király korát bemutató kiállítást. Igenis állítom, hogy valamennyi középiskolának kötelessége, hogy „kihelyezett” történelemórát tartson a múzeumokban az aktuális osztályok részére.

Egyetértünk abban, hogy a testnevelés órának nem célja olimpikonok nevelése. Az is tény, mi több, igen fontos és figyelemreméltó, hogy Luxemburgban szép számmal lát az ember kocogókat, kerékpárosokat. Az azonban semmiképpen sem helyes, hogy néhány évvel ezelõtt még 3 vallásóra „állt szemben” 1 tornaórával az állami általános iskolákban. A diákoknak igenis szüksége van az órák közötti mozgásra, és ez alatt természetesen nem az óraközi szüneteket értem.

Nem állítom, hogy Ön 18 hónap során nem ismerhetett meg bizonyos dolgokat – akár sok mindent -, nagyobb alapossággal Luxemburgban, mint én 14 év alatt. Azt azonban bizton mondhatom, hogy az oktatási rendszer elõnyeibe és hátrányaiba fiamon keresztül – aki az óvoda nagycsoportját már itt járta ki –, sikerült kellõ mélységig belelátnom ahhoz, hogy vállalni mertem egy olyan ismertetést (nem összehasonlító célzattal), amelynek – ismét hangsúlyozom – nem volt célja következtetések levonása.

Üdvözlettel
Földes György
(Luxemburg)

(Forrás: NOL)

Trois bonnes raisons de nous rendre à ce concert.
Több mint negyven francia közéleti személyiség írta alá azt a felhívást, amelyben a Pakisztánban...
Az album címe « Effet miroir », azaz Tüköreffektus. Klipek a kattintás után.
Egy 1990-es években játszódó kamaszkori fejlődésregény, Nicolas Mathieu Leurs enfants apres eux...
A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és...
A franciaországi zsidó szervezetek tanácsát (CRIF) megdöbbentette, hogy Emmanuel Macron államfő...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó