Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A francia olvasónak nem mindig feltétlenül ugyanazok a versek tetszenek,
mint a magyarnak, mellesleg.”
(Gara László)

Hallja-e a francia fül ezt a zenét? E vers kapcsán különösen felvetődik: Vörösmarty versét hogyan hallja a francia fül, rezdül-e lélek? Azt a verset, amelyre a magyar fül nagyon érzékeny, amely felzaklat. Tudjuk, a cigányzenét, a magyar zenét, Liszt zenélését is nagy figyelemmel követték és követik mai is a franciák, Vörösmarty versére „ugrottak” a költők, Gara László felhívására tizenöt költő, a francia kortárs líra nagy alakjai jelentkezett. Munkájuk nyomán 1962-ben Párizsban megjelent a kis kötet A vén cigány fordításával Gara László szerkesztésében, aki „a magyar költészet ismertetését szinte megszállottan küldetésének-kötelességének” tartotta.

Ritka kincs, ha tizenöt fordítót és tizenhét fordítást talál a kutató. Ám az E-világban szólni kell a forráskutatás buktatóiról. Egyrészt a digitális könyvtárban több verziót is találtunk, különböző honlapokon ugyanazt a fordítást, más nevével. A Gara-féle antológiában egy fordítás szerepel. Az elektronikus munkaterepen más a módszer. Kiderül, hogy a honlapra fölkerülő darab mellett olykor pontatlanok az adatok (források, szerzők), vagy egyszerűen hiányoznak. Feltétlen ajánlatos az internetes és a nyomtatott formákat összevetni. Észrevettük, hogy egy alapszó így jelenik meg: „encor” („le monde aura des jours de fête encor” – lesz még egyszer ünnep a világon), helyesen: ’encore’. Mi indokolná ezt az alakot: archaizáló szándék, szótagszám, rím „kényszere”? Egyszerű elírás is lehet. (E sorozat munkálatai során többször találtunk helyesírási hibákat, különösen a francia írásjelek „szóródnak”. A vonatkozó megjegyzést lásd a vers után.)

A fordítók, kiváló költők és a magyar irodalom barátai, keményen megküzdöttek a verssel. A sorozat eddigi verseinek tárgyalása során érintettük a fordításelméleteket, a fordítók felfogását (lásd „A 12 legszebb magyar vers” kiadványai). A vén cigány különösen feladta a leckét. Ehhez járult még Gara László felfogása és gyakorlata. Gara, maga is kiváló műfordító, mindenekelőtt megismertette a fordítókkal a „magyar forradalom és szabadságharc leverése utáni helyzetet, elmagyarázta a nemzeti gyász fájdalmát, amely Vörösmartyt a bujdosás után több éves hallgatásra késztette”. Érzékeltette azt az erőt, mely előhozta belőle a „magyar rapszódiát”, utalt a kor francia „rokonlelkeire, Vignytől Victor Hugóig”, Liszt Ferencre emlékeztetve hangsúlyozta a vers zeneiségét, a versnek „az allegro furiosótól a lento maestosóig ívelő ritmusát”. Gara alapelve szerint fordító csak költő lehet. Továbbá a fordítóknak ismerniük kellett a magyar eredetit és a nyersfordítást. Természetesen így is eltérő fordítások születtek. Pierre Emmanuel már az első versszak után feladta. (Az elkészült tíz sor azért megjelent a kötetben, hozzá a költő Garához címzett bocsánatot kérő soraival.) Az itt forrásként használt antológiába egy úgynevezett „szintetizáló” változat került be, amely egységbe foglalja a különböző fordításokat. (Ez olvasható a honlapunkon.)

Hogyan sikerült ez a hatalmas munka? Egy 1962. február 28-án kelt levélben Jean Rousselot örömmel számol be Illyés Gyulának a kötet megjelenéséről: Magyarországnak is jelentős, jó munka. Mészöly Miklós levélben gratulál Gara Lászlónak, és megírja benyomásait, neki Jean Dupont fordítása tetszett leginkább. Tehát siker. Mivel az Antológia gazdag válogatásban mutatta be a magyar költészetet (közvetlen A vén cigány „Tizenötök” kötete előtt), érdemi szakmai kritikák is megfogalmazódtak, főleg a műfordítási módszert illetően. Sauvageot, Karátson Endre mellett figyelemre méltó Alain Bosquet véleménye: „Ekkor jöttem rá, hogy a magyar költészet világhatalom és hogy a magyarok egyik legnagyobb költője, Petőfi mellett a mi Lamartine-ünk elég halovány figura; versei, Petőfi orkánja mellett néha madárcsicsergésnek hatnak” – vallotta az újonnan felfedezett irodalmi földrész feletti örömében költő. „Az Antológia sikere nehéz helyzetbe hozta a magyarországi kultúrvezetést”, olvassuk egy magyar kritikában.

Hangulat, mulatás, buzdítás. Hogyan húzza a francia cigány? Egészen másként, s nem húzza. (Mivel a hegedűs cigány nem tipikus arrafelé, más a mulatás, másként hat a francia fordításban, a francia befogadóra. Sok nyelvi fordulat a franciában nem lesz szállóige, ennek nincs meg a nyelvszociológiai, szociokulturális alapja. A magyar nemzeti karakter motívuma: a mulatás a szenvedés elűzésének kísérője, a versben ott a felhívás a valóban nagy ivászatra. Ennek ellenére franciában, magyarban közös: a bánat, a haza, a természet, az ünnep iránti áhítat, az ünnepvágyás keserve, a megtisztulás – mindez összehoz. Tehát itt a mulatás mint kultúra jelenik meg. A gond „biztos”, ám másként űzi el a francia, másként mulat a magyar. (Ez a téma a szociokultúra része, speciális, a nép sajátja, mulatáselméleti alapon lehet egy másik kutatás tárgya).

Elemzésünk alapja a szintézisfordítás volt, de betekintettünk a többi verzióba is. (A teljes elemzés, irodalmi hivatkozásokkal nyomtatott formában megjelent, itt kivonatosan, a nyelvileg érdekes példákat említjük.) A nyelvből és a hangulatból, az érzületből adódó főbb pontokat vizsgáltuk meg alaposabban. A követő értelmezhetőség végett a francia nyelvi szerkezetek szószerinti fordításait adjuk meg. Közelítsünk a mulatás felől: húzd rá – „vas-y” (gyerünk), nógatás, inkább erős biztatás. (Az ’aller’ – menni igéből származik, tegeződő, többes szám 2. személyben; ’allez’ – hajrá!, sporteseményeken buzdítás. Használják tömegek lelkesítésére, lásd francia himnusz: „Allons enfants de la patrie” (Gyerünk, haza gyermekei!). A versszakokban másodszor elhangzó biztatásra már a „joue” (’jouer’ – játszani) ige jelenik meg, utalás a muzsikálásra, a folytatásra. Az utolsó versszakban, a tetőponton még „vas-y”, ám a felfokozott érzelmi fordulat után váltás: „joueras” (jövő időben), a ’játszani’ ige lép be, jól illeszkedve a békés, harmonikus, boldog pillanathoz. Hogy mennyire „megküzdenek a muzsikáltatással” a fordítók, arra példa Chaulot megoldása: indításkor, az első sorban ő is a ’vas-y’-it alkalmazza, az utolsó sorban – a ’joue’ helyett az „attaque”-ot veti be, amely már szinte katonai támadás jelleget ölt, mintegy rohamra fel. Meddig húzhatod, ezt kikerülve „profites-en, plus vite, plus fort” (használd ki, még gyorsabban, még erősebben), gazdagodik a kép, s fokozza a lendületet. Nyűtt vonóbul bot – „archet” (vonó), „bois mort” (holt bot), a jelző helye felcserélődik, s már nem szól a zene, elhalt. Mi lesz a „szilajabb” lendülettel? Dübörög a vihar – „tempête”, de a „promt” (hirtelen elvonuló) kicsit szelídíti a mulatás hevét. Hiányzik a „keményen, mint a jég verése” (szólás), ezt a termésre, a paraszti munkára vonatkoztatja: „ton champs frappe en grêle sombre, / L’humaine moisson… (elveri a jég a mezőt, oda a termés). És miből iszunk? Kupa helyett pohárból, „verre”. (’Hanap’ – fedett serleg, ’coupe’ – kupa, mára használata a sportban elterjedt, a ’pot’ – cserépedény, többértelmű. Sajátságos kultúrtörténeti tárgy kerül elő. A ’verre’ hangzása jobb, még ha „morne” (komor) is.

Szomorúság, bú. Ne lógasd a lábad, eltűnik ez a hangulatos kép, helyette „c’est tangué” – imbolygás, mintegy utalás a túlzott bódulatra, ez maga a mámoros támolygás. Ne gondolj a gonddal – „meure la tristesse”, más szerkezet, más kép – erősebb, konkrétabb: ’fojtsd el a szomorúságot’. Mintha inkább megint bátorítás lenne, mert nincs a talán mélyebb érzelemre utaló ’soin’ (gond), nincs ’chagrin’ (bú), és nincs a baudelaire-i ’mal’ (baj, vagy „romlás”, „rossz”). A régies szűd helyett a pontosan megfelelő „coeur” (szív) áll. És a magyar elemzések oly sokat emlegetett: Mi zokog mint malom a pokolban? – „Quel moulin d’enfer moud de tels sanglots,”a mély magánhangzókkal gördül a fájdalom, szinte egy húron a francia és a magyar. Ám a francia ide nem tesz kérdőjelet, a zaklatottságot már az első sor utáni kérdéssel jelzi, majd ezt követően még négy sor sűrítése után az ötödikben teszi kérdéssé, fokozott feszültség teremtve ezzel.

Földről a mennybe – közös hangok a zajokban. Ilyen a mitológiai kép: Prométheusz kínja, kozmikus perspektívát nyit: „étoile de feu” (tűzcsillag), a biblikus képek: Isten – „Christ”, szent honban – „en Judée” (Júdeában), a gyilkos testvér – a ’testvér’ nem szerepel, helyette utalás: „coups frustricides” (hitszegő ütések). A szenvedés „dans eaux funèbres”-jében (gyászos, komor víz, Chaulot fordításában: „eaux d’amertume” – keserű víz) a föld megtisztul, módosul kissé a költemény érzelmi optikája. A hang bizakodóra vált, fölvillan a jövő fénylő jele, a reménysugár. A megtisztulás, az újjászületés hite igével van erősítve: „Que la purifie”, „pour que naisse”. És ebben erős a remény: Noé bárkája nem új világot zár magába, hanem egy megtisztult világ – „un monde redimé” születik. És a mondat után ott a hittel óhajtott felkiáltójel! Noé bárkája tehát megteremt (megszül, elhoz) egy új – „rédimé”, ’megváltott’ – világot. És eljön a „paix” (a béke), a játék, a zenélés „joyeux” (lelkesült, örömmel áradó) lesz, „pour enchanter les dieux” – hogy elbűvölje az isteneket. Mikor lesz feltámadás? „En ce-jour-là” – azon a napon, a franciában úgy áll, ahogy az meg van írva. És eljő a fenséges ünnep, a világot átfogó. E világon lesz? Ha Isten békéjét bírjuk. E világon nem örök, nem tiszta a harmónia, de nem reménytelen. A francia fordítás nem zárja ki az ünnep hétköznapi oldalát: lehetséges a feltámadás a mindennapi zuhatagból. (Elszáll a mámor, tisztul a fej.) Az egyén gondja s öröme összekapcsolódik a világ gondjával s örömével, ezek elválaszthatatlanok – ember és természet együtt. Miként az egyes népek kapcsolódása – népek és világ. „Cest bien ça la vie en ce monde-ci” – Mindig így volt e világi élet. „La guerre en ce monde erre déchaînée” – elszabadult, vad háború tombol a világban. A ’ce’ mutató determináns utalás a minket körülvevő „nagy” világra. A biblikus, a mitológiai képek az emberi nyomorúság és a bűnök időtlenségére ébresztik az olvasót. Filozófus költő, liberális hazafi képe jelenik meg, aki a lírán keresztül átfogja a világot, „globálisan”, s a vallási mezőben ott a hit. A teljes ember az Egészet keresi. A kesergő mulatását a természet felé nyitja, isteni kapcsolatok létesülnek – az egyetemes fenséges légköre vesz bennünket körül.

A ritmus, a sorok hullámzása franciául visszaadja a lüktetést, az esztétikai, a gondolati összecsengések által képszerű, cselekvő dramaturgia nyomul elő. A franciák megérzik Vörösmarty lírájának világát, a drámai kifejezés eszközeit. (Nem csak a mi „franciás” fülünkre hagyatkozunk, szokásunk szerint próbát tettünk francia hallgatóság körében. „Cest bien ça la vie” – az élet már csak ilyen, szállóige náluk, de a francia nem olyan nekibúsulós fajta.) Itt is a klasszikus stílustól a szenvedélyes romantikáig húzódik az ív. Mindez tele érzelemmel: a hazafiasság, az emberi sors iránti szorongás. És a patriotizmus, melyre oly érzékeny a francia szív. A keserűség közepette ott világít az értelem, a múlt harcai, bajai felett érzett bánaton túl az erős józanság: patrie et humanité feloldhatatlan egysége. A humanizmus költője, olvasható francia nyelvű értékelésekben.

Lüktet a zeneiség a vers szerkezetében: fölépítésében ott a fokozás, a végén: húzd, de mégse, hirtelen törés, döbbenet. A végén: „le monde aura des jours de fête encore” a vén cigány, a költő magasodik elénk, a hang ünnepélyes, az ódák tisztaságába ér. Az utolsó versszak Beethoven IX. szimfóniájára, derűjére, örömére emlékeztet. Szól a magyar cigányzene francia hangszerelésben is – örömóda, keser-dühösen, ünnepvágyón. A zene, a lírai képek által vitt érzelmek és gondolatok összehozzák az érzékeny lelkeket. Vörösmarty és Liszt kölcsönösen tisztelte egymást, Liszt muzsikája ismert Franciaországban. Magyar muzsika ez, de beszippantva Beethoven, Berlioz, Chopin motívumait. A magyar rapszódiát hallgatva nem a mulatós cigányzenének a hangjait, hangzatait érezzük. A líra zenéje, a zene lírája – művészet, népek világa. Ez a globalizmus művészi arca. Vörösmarty nem uniókban, szövetségekben látja a népek hazáját, nem jövőmondó politikus – költő, érzelemmel, filozófiával, így bízva az emberiségben. Vörösmarty mindig e nagy egységben gondolkodott, gondoljunk a Szózat soraira: „patrie des peuples, le monde entier” („népek hazája nagyvilág”). A franciában ’világ’ – monde, ebből jön a mondialisation, értelemszerű fogalmisággal jelzi a magyar nyelvbe behozott globalizációt, melyből – már a fogalomból eredően is – a mai gyakorlatban több zavar származik. („Mondialisation” szó szerint talán: elvilágiasodás, világba teljesedés, világi összefonódás.) A költő önmagához szól: serkent, buzdít, bátorít (lásd francia himnusz, de nem forradalomra, nem valaki ellen). Vörösmarty, írja Cs. Szabó László, mint az igazi nagy költők, „szabadon bejárja a (lég)teret a Föld és az Ég között, varázslatos hangja, nyelvezete széttöri az anyag láncait, behatol az univerzum titkaiba, megsejtetve a kínzó gyönyöröket”. Mit érez meg ebből egy idegen, esetünkben egy francia? Mit érez meg egy kis nép fordulatos, nagy történelméből? A nagy nemzetek fia, mit kezd ezzel a jelenséggel? – teszi fel a kérdéseket Cs. Szabó. Felel is rájuk: A kis népek az egyetemes irodalom felé vezető úton, noha megállásra kényszerülnek, de „meghallják a szférák zenéjét saját nyelvükben rezonálni”.

A Szózatban (1836) is, A vén cigányban (1854) is, Vörösmarty mint próféta hirdeti „országának helyét a teremtő nemzetek között”, a XIX. századi „köztársasági aranykor hajnalán”. Ez a költészet lehetett romantikus, liberális, demokratikus, a mában: „globalista költészet”. Azzá fejlődött, a korok viharainak ellenállva, azokban érlelődve. A francia fordítások is meggyőznek: Vörösmarty költészete aktuális ma is. A francia is így érez: a gondjaik hasonlóak (A Szózatot, Exhortation a franciák csak „magyar Marseillaise-nek” nevezik tisztelettel.) Hát már mindig így lesz? Így van régóta: „az 1500-as évek elején kezdődött, és korunkban tetőzik, s amit sejtelmes pontatlansággal globalizációnak szokás nevezni”. És ennek feltérképezéséhez a XVI. század elejére kell visszamenni, ajánlja a filozófus, Csejtei Dezső, amikor Kopernikusz elmélete is jelzi, hogy a föld „kifordult a sarkából”, és egyre sürgetőbben jelentkezett annak igénye, hogy „új alapelvek szerint rendezzék a népek együttélését”. Marad a ’mondialisation’, a maga reményeivel, az ünnepvágyás keservével. Nagy a „kihívás”, melyet Vörösmarty érez és kifejez. Ezt mondja ki Rastignac Goriot apó temetésén, amikor Párizzsal készül megküzdeni. A korokon és tereken átívelő szálak összeérnek: Balzac temetésén a Père Lachaise temetőben Victor Hugo e szavakkal búcsúztatta az ötvenegy évesen elhunyt íróóriást: „Roppant küzdelmet vívott a modern társadalommal. Ábrándokat tépett szét, reményeket oszlatott el, álarcokat szakított le…” A mai (világ)társadalomban állandósult a kihívás (défi), már nem mondhatjuk: à l’aube de la mondialisation, már jól „belehúztunk”. Tényleg, hogy szól manapság a vén cigány hegedűje? Muzsikáját hogyan hallja a francia? És hogyan a magyar? A humánumot ne hagyjuk, ennyivel tartozunk Vörösmartynak és a magyar kultúra olyan értő európai terjesztőinek, mint Gara László vagy Cs. Szabó László.

Ezen írás eredeti, teljes változata: A globalizmus hajnalán. Az ünnepvágyás keserve A vén cigány francia zenéjére = A vén cigány, A tizenkét legszebb magyar vers 10., alkotó szerkesztő: Fűzfa Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 2012, 215-229.

Hozzászólás (Facebookkal)

Ismert bűnözőt szöktettek meg helikopterrel egy francia börtönből – közölte az AFP hírügynökség a...
„Franciaország magyarországi nagykövete támogatja Orbán Viktort" címmel jelent meg a Mediapart...
Többek között homoszexuális, transzvesztita fekete táncosokkal mulatott a Zene Ünnepén Emmanuel...
C'est voté. Le Parlement hongrois rend l'aide aux migrants passible de poursuites pénales. Et de...
Kezdő szinttől bármilyen típusú és szintű nyelvvizsgára, érettségire, üzleti és állásinterjúkra,...
Qui va encore nous faire croire que le livre est mort, tué par internet? Rassurez-vous, le livre...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó