Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A középkori Párizs első, a 10. század táján épült védelmi rendszerének maradványaira bukkantak rá régészek a francia főváros szívében - jelentette be a megelőző régészeti kutatások intézete (INRAP).

1794-ben, a francia forradalom tetőpontján a hadsereg alakulatai közel 170 ezer embert gyilkoltak meg az ország nyugati részén. Bár az esetet a történészek is szívesen felednék, a helyi tartományi kormányzat az ENSZ-nél kérvényezné az akkor történtek népirtássá minősítését.

A Mary Rose utolsó perceiA Mary Rose katasztrófája 500 éve foglalkoztatja a szakértőket: sokáig a tervezési hibákkal okolták a hadihajó süllyedését, most azonban egy francia támadás szolgáltat magyarázatot a balesetre, amit a Tudor propagandagépezet később szándékosan eltitkolt.

Kettős évfordulóra emlékezhettünk 2008-ban: 390 éve tört ki, és 360 éve fejeződött be az, a kora újkori Európa legnagyobb vízválasztójaként is említhető fegyveres konfliktus, amely egyszerre formálta át a kontinens addigi térképét és változtatta meg a hadviselésről és nemzetközi diplomáciáról gondoltakat.

{mos_ri}Tíz éve, 1998. április 15-én halt meg Pol Pot, a kambodzsai vörös khmerek vezetõje, aki a legmértéktartóbb becslés szerint is egymillió ember haláláért felelõs.
Kanadai zászlóHa Amerika felfedezéséről és korai meghódítóiról esik szó, akkor szinte mindenki Kolumbuszra és a spanyol konkvisztádorokra gondol. Cortez vagy Pizarro neve általánosan ismert, de a felfedezések története iránt érdeklődők jól ismerik Balboa, Orellana vagy éppen a kontinensnek nevet adó, bár vitatott személyiségű Vespucci nevét.
Az 1560-as években a protestantizmus már olyan je­lentékeny erõt képviselt Franciaországban, hogy való­sággá vált az államvallás megváltoztatásának lehetõ­sége - római katolikusról protestánsra. A társadalom széles körû támogatásának következtében a megma­gyarázhatatlan okból hugenottáknak nevezett francia protestánsok bizakodóan ítélték meg esélyeiket.

Egy amatõr brit történész szerint az általa felfedezett normandiai bunkerból zúdítottak a németek gyilkos tüzet 1944. június 6-án az Omaha partszakaszon partra szálló amerikai katonákra.

1906. június 12-én történt, hogy a francia semmitőszék rehabilitálta Alfred Dreyfus francia kapitányt, akit hamis vádak alapján hazaárulásért ítélt el, majd száműzött a rennes-i katonai bíróság.

Az elsõ világháború borzalmai közepette a háborû elõtti évek Franciaországa a kényelem, az elegancia és a biztonság országaként élt tovább az emberek emlé­kezetében. A jövõ tömegháborúkkal, gazdasági össze­omlással, politikai és technológiai forradalmakkal fe­nyegetett: így tehát érthetõ, hogy a századforduló vi­szonylag ártatlan éveit hamis csillogással vonták be.

Hozzászólás (Facebookkal)

Kezdő szinttől bármilyen típusú és szintű nyelvvizsgára, érettségire, üzleti és állásinterjúkra,...
Qui va encore nous faire croire que le livre est mort, tué par internet? Rassurez-vous, le livre...
Voil à une sortie quelque peu inédite p our clore cette saison musicale: l 'épreuve publique de...
Hat nagyszínpadi bemutatót tervez a 2018/2019-as évadban a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ), köztük...
Május 16-án Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete az Akadémiai Pálmarend lovagi...
Középiskolás és leendő egyetemista diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC)...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó